Meggyes-diós torta recept

Meggyes-diós torta receptMeggyes-diós torta recept

Összetevők

A tésztához:

  • 20 dkg liszt (finom)
  • 10 dkg hideg vaj (felkockázva)
  • 5 dkg cukor
  • csipet só
  • 0,5 dl víz

A tetejére:

  • 70 dkg magozott meggy vagy meggybefőtt
  • 1 teáskanál őrölt fahéj
  • 12 dkg cukor
  • 12 dkg olvasztott vaj
  • 15 dkg darált dió
  • 2 tojás
  • 5 dkg meggylekvár

Elkészítés

A tészta hozzávalóit rugalmas tésztává gyúrjuk. Először a vajat morzsoljuk el a liszttel, majd adjuk hozzá a sót+cukrot, keverjük el, végül öntsük hozzá a jéghideg vizet, és gyúrjuk egyneművé. Kissé lapítsuk ki, megközelítőleg kör alakúra, majd tegyük hűvös helyre, kb.1 órára pihenni. Ezután gyújtsuk be a sütőt, és melegítsük 180 fokra. Majd a meggyet cukrozzuk ízlés szerint (ha friss, kb. 2-3 evőkanállal, ha befőtt, elég 1 is), majd szórjuk meg a fahéjjal, és hagyjuk, hogy összeérjenek az ízek. Majd olvasszuk meg a vajat, szórjuk bele a cukrot, és adjuk hozzá a 2 tojás sárgáját. A fehérjét külön edényben csipet sóval verjük kemény habbá. A vajas-cukros-tojásos egyveleget keverjük ki, majd szórjuk bele a darált dió 2/3-át. Ha kész, óvatosan forgassuk bele a fehérjéből készült habot is. Ha letelt a kb. 1 óra - amit nem kell óramű pontossággal betartani-, vegyünk elő egy kb. 26 cm átmérőjű tortaformát, vajazzuk és lisztezzük ki, majd kézzel nyomkodjuk a tésztát az aljába. Ezután szórjuk meg a maradék dióval, borítsuk be a lecsepegtetett meggyel, vonjuk be a diós-cukros-vajas-tojásos masszával, és toljuk az előmelegített sütőbe. Kb. 35-40 perc alatt süssük készre. Ha kivettük a sütőből, a meggylekvárt kissé felhígítva és felforrósítva oszlassuk el a torta tetején, és így hagyjuk a formában kihűlni. Tálaláskor szeleteljük, és kínálhatunk hozzá tejszínhabot is.

Megjegyzés

Nem baj, ha nincs pont 26 cm-es tortaformánk, én már sütöttem 24-esben és 28-asban is. Az egyik kicsit nagyobb és laposabb, a másik kisebb, és magasabb lett. De ízre semmit nem változtak.

Aki nem bízik a tortaformájában, az inkább borítsa be sütőpapírral a forma alját, ugyanis a tészta hajlamos leragadni.

Variációk a tortára - dió helyett lehet mandulát vagy török mogyorót is használni. Meggy helyett pedig szilvát, vagy cseresznyét. Ízlés szerint meg lehet szórni egy kevés mákkal is.