Frankfurti leves recept

Frankfurti leves recept

Összetevők

  • 40 dkg kelkáposzta (1 kisebb fej)
  • 1 fej vöröshagyma
  • 1 nagy vagy 2 kicsi gerezd fokhagyma
  • 2 nagyobb burgonya
  • 2 szál sárgarépa (elhagyható)
  • 2 evőkanál olaj
  • 1 púpos evőkanál liszt
  • 3-4 db virsli
  • 1 csokor petrezselyem
  • 1,5 dl tejföl
  • kb. 2 teáskanál majoranna
  • kb. 1 kávéskanál kömény
  • só ízlés szerint
  • bors ízlés szerint

Elkészítés

A finomra vágott vöröshagymát az olajban lepirítjuk. Hozzátesszük a zúzott fokhagymát, a felkarikázott sárgarépát és a burgonyát, amelyet meghámoztunk és kis kockákra vágtunk. Sózzuk, borsozzuk, meghintjük majorannával, végül felengedjük vízzel (kb. 2 literrel). Mikor a burgonya már félig megfőtt (forrástól számított kb. 15 perc), hozzáadjuk a vékony csíkokra vágott kelkáposztát is. Ha már az is majdnem kész (kb. újraforrástól számítva 15 perc), a lisztet a tejföllel simára keverjük, hozzámerünk a forró levesből 2-3 merőkanálnyit, elkeverjük, a forrásban lévő leveshez öntjük, s ezzel sűrítjük be. Még egyszer összeforraljuk (kb. 5 perc). A végén tesszük bele a virsli karikákat, majd meghintjük a finomra vágott petrezselyemmel, és szükség szerint ízesítjük.

Megjegyzés

Aki ’pirosan’ szereti a frankfurti levest, tehet 1 teáskanál pirospaprikát a tejfölbe.

Ha nem találtuk el a kezdet kezdetén a fűszerezést, ne essünk kétségbe, a levest a legvégén is fel lehet javítani.

Ha szeretnénk egy kis plusz pikantériát adni a levesünknek, tehetünk egy füstölt leveskockát is bele, vagy ha éppen akad otthon, felönthetjük füstölt alap lével is.

Ha laktózmentes tejfölt használunk a habaráshoz, az erre érzékenyek is fogyaszthatják.

Kisgyermekes Anyukáknak is szívből tudom ajánlani, hiszen 7-8 hónapos kortól a kelkáposzta adható a babáknak. Így, ha a tejföl hozzáadása előtt kiszedünk egy keveset az enyhén fűszerezett levesből, nem kell külön bajlódni csemeténk ebédjével (1 éves kortól már erre sem lesz szükség). A végső íz fokozást pedig ráérünk a legvégén megejteni. Így kecske is jóllakik, káposzta is megmarad.