Fűszeres húsgombóc recept

Fűszeres húsgombóc receptFűszeres húsgombóc recept

Összetevök

  • 1 evőkanálnyi hús(én csirkemellet használtam)
  • 1 tojás
  • 1 evőkanál zsemlemorzsa
  • 1 evőkanál liszt
  • 1 nagy csipet só
  • kevés bors
  • 1 csapott teáskanál majoranna
  • kevés fokhagyma granulátum/vagy zúzott fokhagyma

Elkészítés

A húst beleteszem a késes aprítóba, és pépesre aprítom. Hozzáadom a tojást, és az összes hozzávalót, majd tovább keverem. Így edényt is spórolhatunk, és egészen biztosan jól elkeverednek a fűszerek. Míg a masszát készítjük, tegyünk fel egy lábosban vizet forrni, de természetesen szaggathatjuk egyből a levesünkbe is a gombócokat. Bevizezett kézzel vegyünk púpos kávéskanálnyi masszát a tenyerünkbe, és formázzunk belőle golyót, majd dobjuk a lobogó vízbe vagy levesbe. Kb. 5 percig főzzük. Tálaláskor tegyünk a levesbe ízlés szerint a gombócból.

Megjegyzés

Ha először készítjük el a húsgombócot, célszerű külön edényben főzni, hogyha valami balul sülne el, a leves legalább megmaradjon.

Ha a gombócok szétesnek, mikor a vízbe érnek, túl lágy lett a masszánk, tegyünk hozzá még egy kevés lisztet, és próbálkozzunk újra.

Természetesen bármilyen hússal dolgozhatunk, és a fűszereken is módosíthatunk, ízlés szerint. Csak egyet ne felejtsünk, bátran fűszerezzünk!

Ha nincs kedvünk kézzel "gombócolni", szaggathatjuk kiskanállal is.

Mikor a gombócok a vízbe érnek, lesüllyednek az edény aljára, és amikor felúsznak a felszínre, akkor lettek kész. Ha a lábas alján maradnak pár perc elteltével is, akkor valószínűleg leragadtak, szabadítsuk ki őket egy fakanál segítségével.

Én eleve dupla mennyiséggel indítottam, hiszen nagyon szeretjük a sűrű levest.