Rakott gomba recept

Rakott gomba receptRakott gomba recept

Összetevők

  • 1/2 kg gomba
  • 2 dl tejföl
  • 1 közepes vöröshagyma
  • 2 tojás
  • 20 dkg barna rizs (2 zacskó)
  • 15 dkg ízes vagy füstölt sajt
  • bors
  • kakukkfű
  • 20 dkg sonka vagy darált hús (esetleg virsli)
  • 3 evőkanál olaj

Elkészítés

Tegyük fel főni a rizst. Közben tisztítsuk meg a gombát és vágjuk apróra, majd kevés olajon pirítsuk meg a felaprított vöröshagymával együtt. Fűszerezzük sóval, borssal és kevés kakukkfűvel. Közben kockázzuk fel a sonkát és kevés olajon pirítsuk meg. Ha a rizs megfőtt, oszlassuk el egy tűzálló tál alján, sózzuk, borsozzuk. A tejfölt keverjük el a felvert tojásokkal, ízesítsük sóval, majd borítsuk a kicsit kihűlt gombás-hagymás egyvelegre. A rizs tetejére simítsuk el a pirított sonka kockákat, majd öntsük rá a gombás tejfölös szószt. A tetejét szórjuk meg reszelt sajttal, és süssük 220 fokra előmelegített sütőben, a középső rácson, 35-40 percig, vagy amíg a sajt szép piros nem lesz.

Megjegyzés

A tejfölbe lehet tenni són kívül más fűszereket is ízlés szerint, pirospaprikát, petrezselymet vagy akár fűszer sót.

A kakukkfű mennyiségével vigyázzunk, mert nagyon illik a gombához, de igen erőteljes íze van. Elég kétcsipetnyi ehhez a gomba mennyiséghez.

Sonka helyett használhatunk darált húst is, amit nyugodtan piríthatunk együtt a hagymával és gombával.

A húsos hozzávalót helyettesíthetjük valamilyen zöldséggel vagy akár el is hagyható, így vegetáriánusok is fogyaszthatják.