Kombe recept

Kombe recept

Összetevők

  • ? 60 dkg liszt
  • ? 1 dl víz
  • ? 3,5 dl tej
  • ? 2,5 dkg élesztő
  • ? 2 tk só
  • ? 1 tk cukor

Elkészítés

A tészta hozzávalóit összedagasztom.

Három részre osztottam a tésztát és kb. 10 perc pihentetés után kinyújtottam az első adagot.
Addig el kellett tenni, amíg a másik lapot is ki nem nyújtottam.
? 10 dkg vaj
? 5 ek olaj
Ezeket össze kell olvasztani és ezzel kell megkenni az első tészta lapot, ezután kell rátenni a második kinyújtott tésztát.
A második tésztát kell az előkészített töltelékkel megkenni és ezután erre jön a harmadik kinyújtott tészta.
Ezt is megkenjük a vajas olajjal.
Ezután jön a hajtogatás, ami majdnem olyan, mint a hajtogatott tésztáké.
Alulról vagy oldalról kezdjük, az mindegy. A lényeg, hogy az egyik felet hajtsuk be a középvonalig, azután a másik felet is hajtsuk a középvonalig.
Ezután az eddigi hajtásokkal ellenkező irányban hajtsuk össze, mint egy könyvet. A nyitott szélét nyomkodjuk össze, hogy a töltelék ne jöhessen ki.
Tegyük át az egészet egy sütőlemezre, én tortaformában sütöm és vagdossuk be.
Kenjük le tojással és szórjuk meg ízlésünk szerint szezámmaggal, lenmaggal vagy mákkal.
Hagyjuk kelni kb. 1 órán át / ha nagyon meleg van a konyhában, akkor rövidebb idő is elég lehet /
Töltelék: amit én raktam: húst olajon megpirítottam fűszerekkel, hagymát picit megdinszteltem, a tésztát tejföllel megkentem ráraktam a húst a hagymát sajtot reszeltem rá
Töltelék ez is lehet
? 2 fej hagyma olajon megpárolva, kicsit megpirítva-10 dkg túró - 2 ek tejföl- 1 ek. összevágott medvehagyma, só, bors
vagy ez töltelék: (fél adag tésztához!)
3 dl tejföl (enyhén megsózva)
10 dkg reszelt sajt
1 közepes fej hagyma
fél szál parasztkolbász

Forrás: Bóbita Konyhája

Köszönjük!