Csirke lerakva recept

Csirke lerakva receptCsirke lerakva recept

Összetevők

  • 4 db csirkecomb
  • 2 evőkanál liszt
  • 3 evőkanál olaj
  • 1 csapott teáskanál só
  • 1 kávéskanál bors
  • 1 kávéskanál pirospaprika
  • 1 nagy gerezd fokhagyma vagy 1 kávéskanál fokhagyma granulátum
  • 4 dl tejföl
  • 2-3 fej lilahagyma
  • 10 dkg füstölt sajt

Elkészítés

Melegítsük elő a sütőt 220 fokra. Közben szabadítsuk meg a csirkecombokat a bőrüktől. Egy mély tálban keverjük össze a tejfölt a fűszerekkel, karikázzuk fel a megtisztított lilahagymát, és reszeljük le a sajtot. Majd a csupasz húsokat mártsuk a tejfölös-fűszeres szószba, és fektessük szorosan egymás mellé őket egy tűzálló tálba. A maradék szósszal öntsük nyakon a lerakott húsdarabokat, fedjük be a lilahagyma karikákkal, és takarjuk le fóliával. Tegyük be az előmelegített sütőbe kb 50-60 percre, majd ha letelt az idő, vegyük le a fóliát, és szórjuk meg a füstölt sajttal. Újabb 35-40 perc sütés, illetve pirítás következik, és ha a sajt elérte a kívánt aranybarna színt, kis is vehetjük. Pár perc pihentetés után már fogyaszthatjuk is. Kiváló a natúr párolt rizs, de a héjában sült krumpli is nagyszerűen passzol hozzá köretként. Mivel a hús maga igen ízes, a köretnél nem szabad túlzásba esni, ami a fűszerezést illeti.

Megjegyzés

A csirke lebőrözése könnyebb, ha a lehúzáskor papírtörlővel fogjuk meg a bőrt, így nem csúszik ki a kezünkből.

Csirkecomb helyett használhatunk csirkemellet vagy akár pulykahúst is.

A héjában sült krumplihoz alaposan mossuk meg a burgonyát, tegyük tűzálló tálba, locsoljuk meg egy kis olajjal, szórjuk meg sóval és rozmaringgal, majd tegyük be a 200 fokra előmelegített sütőbe. És süssük 50-60 percig. Középidőnél vehetjük magasabbra is a sütési hőfokot, így jobban megpirul majd.